Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiállítási tudnivalók

2008.05.16
Általános információk:
---------------------------------------------------------------------------
 
A macskakiállítás egy macska szépségverseny a résztvevő macskák számára, akiket nemzetközi bírók bírálnak, ezentúlmenően egy mindenki számára látogatható kiállítás is ahol megtekinthetőek a kiállított macskák és a bírálatokat. Hétvégén szokták tartani, mindkét nap általában 10.00-18.00 között van nyítva.
 
 
A kiállításon való részvételi szándékot hivatalos nevezési lapon kell leadni a szervező egyesület felé a kiírt határidőig.
A nevezésről visszaigazolást küld az adott egyesület, a nevezési díjat vagy előre, vagy a helyszínen kell kifizetni, ezt az adott egyesület szabályzata határozza meg és a kiállítás kiírási feltételei között szokták kommunikálni. Kiállításon csak benevezett, a kiállítás hivatalos állatorvosa által beengedett macska vehet részt.

Az elért eredmények pénz díjjal nem járnak. A kiállításon kismacska nem árusítható, előjegyzés, vagy foglalás történhet és a kiállítás végeztével vihető el. A kiállítást a kiállítás hivatalos zárásig nem lehet elhagyni, mert az a cím megvonásával és a további versenyeken való részvételtől történő eltiltással járhat.

A kiállításokról az egyesületek, nemzetközi szövetségek honlapján, vagy szaklapokból lehet értesülni. 
Hazai kiállítások:
FAMKAT: www.famkat.hu, szaklap: A MACSKA
MMME: www.macskamania.hu , szaklap: MACSKAMÁNIA
FHMMME - Felis Hungarica: http://www.macskaegyesulet.hu/
Link gyűjtemények:

Macskakiállítás lap.hu: http://www.macskakiallitas.lap.hu/

Összefoglaló a kiállítási rendszerekről, rövidítésekről:
 
Szeretném az alábbiakban  a kiállítási címek, titulusok rendszerét bemutatni. Talán ez a kis összefoglaló segít eligazodni a sok rövidítésben és azoknak a jelentésében.
 
Az európai rendszerű kiállításokon négy szőr kategóriában történnek a bírálatok, fajtának, színnek, kornak és elért kvalifikációnak (elért címnek) megfelelő osztályokban.
 
 
Fajta kategóriák:
  • I.   kategória: Hosszú szőrű, perzsa és exotikus     
  • II.  kategória: Félhosszú szőrű
  • III. kategória: Rövid szőrű és szomáli
  • IV. kategória: Sziámi, Thai, Keleti

valamit:

  • Házi macskák
  • Almok
Kölykök esetében 3-6  és 6-9 (FIFe és WCF esetén 6-10) hónapos osztályokba bírálnak, itt bajnoki címet nem kapnak, csak minősítést a cicák.
A FIFé-nél és a WCF-nél minősítést kapnak (kítűnő) , a független bírálatoknál (PMCE) 3-6 hónapos kategória esetén kítűnő1 CACP, 6-9 hónapos esten kitűnő1 CACJ minősítést kaphatnak a cicák.
 
Minősítések: kitűnő, jó, nagyon jó
Az adott osztályba kitűnő minősítést kapott macskák közül az első helyre tett macska kapja meg az osztályának megfelelő címet (CAC, CAP stb.).

Amennyiben az első helyre tett macska nem kapja meg a kitűnő minősítést akkor nem adható ki a cím.

Titulusok elérésének feltétele (nyílt osztálytól):
 
FIFe - Fédération International Féline  
Alapítva: 1949.
Magyarországi tagegyesület:
FHMME - Felis Hungarica Magyar Macskások Egyesülete, alapítva: 2006. (régi tagegyesület az MMOE volt)
  • Champion (Ch), illetve Premior (Pr): egy országból 3 különböző bírótól megszerzett 3 CAC cím (elég csak hazai eredmény)
  • Inter Champion (Int.Ch.), illetve Inter Premior (Int.Pr): legalább kettő országból 3 különböző bírótól megszerzett 3 CACIB, 2 CACIB után másik országból kell a cím
  • Grand Inter Champion (Gr.Int.Ch.), illetve Grand Inter Premior (Gr.Int.Pr): legalább három országból 3 különböző bírótól megszerzett 6 CAGCIB, 4 CAGCIB után másik országból kell a cím
  • Europa Champion (Eu.Ch.), illetve Europa Premior (Eu.Pr): legalább három országból 3 különböző bírótól megszerzett 9 CACE, 7 CACE után másik országból kell a cím
WCF - World Cat Federation
Alapítva:1988.
Magyarországi (patronált) tagegyesülete:

FAMKAT - Magyar Fajtanemesítők és Macskavédők Országos Társasága (ACFA partner egyesülete), a lapítva: 1980.

  • Champion (Ch.) illetve Premior (Pr): 3 különböző bíró CAC, illetve CAP minősítése szükséges (elég csak hazai eredmény)
  • Inter Champion (Int.Ch) illetve Inter Preior (Int.Pr): 3 különböző bírótól, 2 különböző országból 3 CACIB illetve CAPIB minősítése szükséges.
  • Grand Inter Champion (Gr.Int.Ch.), illetve Grand Inter Premior (Gr.Int.Pr): 3 különböző bírótól, 2 különböző országból, 3 CAGCIB illetve CAGPIB. 
  • Europa Champion (Eu.Ch), illetve Europa Premior (Eu.Pr): 3 különböző bírótól, 3 különböző országból, 3 CACE illetve CAPE minősítése szükséges.
  • Grand Europa Champion (Gr.Eu.Ch), illetve Grand Europa Premior (Gr.Eu.Pr): 3 különböző bírótól, 3 különböző országból 3 CAGCE illetve CAGPE minősítése szükséges.
  • World Champion (WCh), illetve World Premior (WPr): 3 különböző bírótól 3 különböző országból 3 CACM illetve CAPM minősítése szükséges, ebből egynek kontinensen (Európán) kívülinek, illetve "3 WCF Klub által megrendezett WCF Világkiállításon"  megszerzett címnek kell lenni.

    Megjegyzés: A WCF 2008 januári változásai szerint

    ivaros

    kasztrált

    Nyílt CAC Kasztrált CAP
    Ch. CACIB Pr. CAPIB
    Int. Ch. CAGCIB ill. CAGCI Int.Pr CAGPIB ill. CAGPI
    Gr.Int Ch. CACE Gr.In.Pr. CAPE
    Eu.Ch CAGCE Eu.Pr. CAGPE
    Gr.Eu.Ch.
    ICAC ill.
    CACM
    Gr.Eu.Ch
    ICAP ill.
    CAPM

    A titulusok megszerzése egymásra épül, tehát a magasabb osztályba történő nevezés feltétele az alacsonyabb titulus megszerzése.

    A fentiek az ivaros macskák címei, ivartalanított (kasztrált) macskák között is ugyan ilyen rendszerbe történik a verseny és a bírálat.
    A "Bajnok"  megnevezés ivarosmacska esetén Champion, ivartalan esetén Premior.
     
     
     
    Amennyiben egyesület váltás történik és a két klub elfogadja egymás eredményeit, akkor az új egyesület beszámíthatja az előző egyesületben elért eredményeket.
     
     
    A titulusok elérését az adott egyesület titulusigazolással igazolja, ennek birtokában viselheti örökös bajnoki címét a macska a neve előtt.
     
     
     Amennyiben a cica már elérte az adott szervezet legmagasabb bajnoki titulusát akkor már "csak" tiszteletdíjért (HP - Honorary Prize vagy EP - Ehren Preis) indul. Természetesen a további eredményekért versenybe marad (pl.: fajtagyőztes, Best in show)
    További nevezési osztályok:
     
     
    Házi macskák:
    A kiállításokon a fajtiszta macskák mellett külön kategóriában a házi macskák is versenyeznek. Bírálatnál a szépségen kívül figyelembe veszik, hogy mennyire jól ápolt, és mennyire kedves a cica. Itt nincs cím és fajtagyőztes választás, hanem sorrendet állítanak fel köztük.
     
    Alom osztály, 10-13 hét között:
    A kiállításra 10-13 hetes korú alom csak anyával, 13-16 hetes kor között pedig anya nélkül is nevezhető. Az almot a bíró egyenként és egészében bírálja, a macskák egyedi minősítést nem kapnak. (nem minden kiállítási rendszerbe indítanak ilyen osztályt)
     
    Fajta besorolás:
    6 hónapnál idősebb törzskönyvvel nem rendelkező (fajtakeresztezésből, vagy ismeretlen szülőktől származó), de fajtatiszta macskának vélhető cicáról a kiállításon a bírónak azt kell eldöntenie, hogy megfelel-e az adott fajtára jellemző standarnek és ez alapján besorolhatja a megfelelő fajtába.
     
    Versenyen kívüli:
    Ebbe az osztályba olyan macskákat neveznek, akiket bemutatnak a nagyközönségnek, de nem kerül a bíró elé bírálatra.
     
    Nem elfogadott fatják:
    Ebbe az osztályba az olyan macskák kerülnek amelyet az adott szervezett még nem ismert el, illetve folyamatba van ez elismerésük. Őket is lebírálják, de nam kapnak címet csak minősítést és nem indulnak a Best in Shown. pl.: a FIFé még nem ismeri el a Thai fajtát, de felvette a nem elismert fajták közé.
     

    részletesen a nevezési osztályok

    Egyéb eredmények:
    • BIV (Best in Variety) ill. BB (Best os Breed) = fajtagyőztes
    • Nom. (Nominért)= Best in Showra jelölt macska
    • BIS (Best in Show) = az adott kategória legszebb kandúrja, nősténye, legszebb kölyke (3-6 hónap, ill. 6-9 hónap) és ivartalanított (kasztrált) macskája
    • BOS il. BOX (Best op Sex) = legszebb ellenkező nemű macska
    • BOB (Best of Best) = az adott kategória legszebb macskája (a Best in Show-s macskák közül)
    • GB (General Best) = a kiállítás legeslegszebb macskája (az összes induló közül)
    • WW (World Winner) =  világgyőztes (FIFe)
    • WJ (Junior Winner) = kölyök és junior osztályban 5 esetben megszerezett BIS (FIFe)
    • DSM (Distinguished Show Merit) = felnőtt vagy kasztrált osztályban 10 esetben megszerzett BIS (az első és az utolsó BIS közötti időtartam minimum 2 év és 1 nap) (FIFe)
      Fontos: a WW és a Wch két különböző eredmény. A WW egy adott világkiállítás Best in Showjának egyes kategóriában nyertes macska viseli, tehát egy kiállításon szerzett eredmény. Pl: WW02, az az 2002-ben nyert a világkiállítás Best in Showjában.

      A Wch (Világ Bajnok)  egy adott rendszerbe elért örökös bajnoki cím, ami nem egy kiállítás eredménye, hanem egy verseny sorozat utolsó elérhető címe. 

      Best in Showról részletesen:
       

      A Best in Showra a bírálatok során a négy fajtacsoportból (Hosszú szőrű, Félhosszú szőrű, Rövid szőrű, Sziámi-thai-keleti) a következő kategóriákban jelölhet 1-1 macskát minden bíró:

       

      Nomináltak fajtacsoportonként

      FIFé (Felis Hungarica)

      WCF (FAMKAT)

      Független (PMCE)

      Kandúr (ivaros)

      Kandúr (ivaros)

      Kandúr (ivaros)
      Nőstény (ivaros) Nőstény (ivaros) Nőstény (ivaros)
      Kasztrált nőstény Kasztrált nőstény Kasztrált
      Kasztrált kandúr Kasztrált kandúr
      6-9 hónapos kölyök 6-9 hónapos kölyök nőstény 6-9 hónapos kölyök
      6-9 hónapos kölyök kandúr
      3-6 hónapos kölyök 3-6 hónapos kölyök nőstény 3-6 hónapos kölyök
      3-6 hónapos kölyök kandúr

       

       

      Természetesen meg teheti a bíró, hogy nem jelöl, mivel egyik lebírált macskát sem tarja a Best in Showra alkalmasnak, hiszen pl. a CAC megszerzéséhez elég 93 pont, a CACIB-hoz 95 pont, addig Best in Showra csak 97-100 pontot elért macskák kerülhetnek fel.

       

      Ezek a Best in Showra jelölt (nominiert) macskák, akik közül a bírók titkos szavazással döntik el, hogy ki a legszebb, vagy is, hogy melyik lesz az adott kategóriában a Best in Show győztes.

      pl. ha három bíró bírál a kiállításon, akkor minden fajta csoportból és minden kategóriából 3 jelölt lehet (de a fentiek ismeretében nem feltétlenül lesz három) és ezek közül választják ki az adott kategória BIS győztesét, majd ezek közül a Best of Best győztes, majd a 4 Best of Best közül a Generál Bestet.

       

      A különböző szervezetek által szervezett macskakiállítások Best in Showja el szokott térni.

      A WCF és a FIFe Best in Showján a kölykök és a kasztrált cicák a Best in Show (BIS) választás után már nem indulnak tovább a Best of Bestért. Viszont a WCF-nél mind két nemben vannak jelöltek és a két nem macskája közül választják ki a legszebb (Best in Show -BIS) és a legszebb ellenkező nemű (Best op Sex - BOS ill BOX) cicát, a FIFe-nél pedig csak a kasztráltaknál és a felnőtteknél van így, a kölyköknél (3-6 és 6-9 hónap) csak egy macska a győztes (BIS).

      A felnőttek négy BIS-je megy tovább, így ők lesznek rangsorba állítva a kiállítás Best of Bestjei (BOB 1, BOS 2, BOS 3, BOB 4).

      A WCF-nél a két napos verseny legeredményesebb macskája lesz a Generál Best.

       

      Kategóriák

      FIFe

      WCF

      Független

       (Felis Hunagrica)

       (FAMKAT)

       (PMCE)

      I.Kategória Felnőtt (ivaros) Kandúr (ivaros) BIS és BOS BOB rangsorba állítva BIS és BOS BOB rangsorba állítva BIS BOS GB
      Kandúr (ivaros) BIS
      Kasztrált Kasztrált nőstény BIS és BOS Nem megy tovább BIS és BOS Nem megy tovább BIS
      Kasztrált kandúr
      6-9 hónapos kölyök 6-9 h. kölyök nőstény BIS BIS és BOS BIS
      6-9 h. kölyök kandúr
      3-6 hónapos kölyök 3-6 h. kölyök nőstény BIS BIS és BOS BIS
      3-6 h. kölyök kandúr
      II.Kategória Felnőtt (ivaros) Kandúr (ivaros) BIS és BOS BOB rangsorba állítva BIS és BOS BOB rangsorba állítva BIS BOS
      Kandúr (ivaros) BIS
      Kasztrált Kasztrált nőstény BIS és BOS Nem megy tovább BIS és BOS Nem megy tovább BIS
      Kasztrált kandúr
      6-9 hónapos kölyök 6-9 h. kölyök nőstény BIS BIS és BOS BIS
      6-9 h. kölyök kandúr
      3-6 hónapos kölyök 3-6 h. kölyök nőstény BIS BIS és BOS BIS
      3-6 h. kölyök kandúr
      III.Kategória Felnőtt (ivaros) Kandúr (ivaros) BIS és BOS BOB rangsorba állítva BIS és BOS BOB rangsorba állítva BIS BOS
      Kandúr (ivaros) BIS
      Kasztrált Kasztrált nőstény BIS és BOS Nem megy tovább BIS és BOS Nem megy tovább BIS
      Kasztrált kandúr
      6-9 hónapos kölyök 6-9 h. kölyök nőstény BIS BIS és BOS BIS
      6-9 h. kölyök kandúr
      3-6 hónapos kölyök 3-6 h. kölyök nőstény BIS BIS és BOS BIS
      3-6 h. kölyök kandúr
      VI.Kategória Felnőtt (ivaros) Kandúr (ivaros) BIS és BOS BOB rangsorba állítva BIS és BOS BOB rangsorba állítva BIS BOS
      Kandúr (ivaros) BIS
      Kasztrált Kasztrált nőstény BIS és BOS Nem megy tovább BIS és BOS Nem megy tovább BIS
      Kasztrált kandúr
      6-9 hónapos kölyök 6-9 h. kölyök nőstény BIS BIS és BOS BIS
      6-9 h. kölyök kandúr
      3-6 hónapos kölyök 3-6 h. kölyök nőstény BIS BIS és BOS BIS
      3-6 h. kölyök kandúr

      Amennyiben valamelyik bíró nem ún. "allbreed", vagyis nincs jogosultsága minden fajtacsoport bírálatára, a Best in Show szavazáskor csak az általa bírálható csoport(ok)ban adhatja le a szavazatát. Pl. ha egy bíró csak SH és SOSH (III. és IV. kategóriás), akkor a Best in Shown nem szavazhat a hosszú-, ill. félhosszú szőrű macskák esetén, és nem szavazhat a General Bestre sem.

      Előfordul (egyesülettől függ), hogy amennyiben egy adott fajtacsoportban nincs elég létszámú macska, akkor két csoportot összevonnak, de csak és kizárólag a hosszú-, ill. félhosszú szőrűeket vonhatják össze, és a rövid szőrűeket a sziámi-keleti csoporttal.

       

      Házimacska: A Best in Show keretein belül az első három cica közül kiválasztják a legszebbnek ítéltet és az elnyeri a "legszebb házi macska " címet.

       

      Alom: Best in Show a nominált almok sorredbe állítják, az elsőnek itélt lesz a "kiállítás legszebb alomja" címet.

       

      Best in Shown nem vesznek részt a fajta besoroláson, versenyen kívül és a nem elfogadott fajtaként indult macskák.

       

       

       
      Speciális osztályok: Egyes kiállításokon külön indítanak speciális verseny kategóriákat.
      • Veterán osztály: a 7 évnél idősebb macskák versenyeznek.
      • Speciál show: egy bizony fajtára vonatkozó külön versenyen.
      • Bastet díj (FAMKAT): 1986 óta évente egyszer a budapesti Nemzetközi kiállításon adják ki, a díjkiadás  2005-ben volt az utolsó alkalommal. A díj egy szárnyas macskaszobor, Gulyás Gyula szobrászművész alkotása. A versenyen a 6 hónapnál idősebb ivaros macskák vehetnek részt, zsűri tagjai hazai és nemzetközi személyiségekből áll, tehát nem bírók bírálnak, hanem a 7 tagú társadalmi zsűri előtt méretetnek meg a bírók által jelöl macskák. A legmagasabb pontszámot kapott macska nyerí el a Bastet díjat, a többi jelölt pedig emlék diplomát kap.
      • WCF ringek: három kategóriában - kölyök, felnőtt, kasztrált - minden fajtára vonatkozó úgynevezett allbreed ringekbe történi nyilvánosan a bírálat, majd sorrendet állít fel a bíró hasonlóan a TICA vagy az ACFA ringekhez hasonlóan.
      • WCF Master ring: az előző év WCF ringjének az 1. és a 2. helyezést elért macskája indulhat egy évben egyszer a Masterringen mely három kategóriában (kölyök, felnőtt, kasztrált) kerül megrendezésre. Minden ország egy évben csak egyszer kap engedélyt a Materring megtartására a WCF-től. A Masterring nyertese elnyeri  "Master" címet mely cím bevezetésre kerül a WCF törzskönyvbe.

        ACFA - Amerikan Cat Fanciers Association - Amerikai bírálati rendszer:
        Alapítva: 1955 (a FAMKAT partner egyesülete)
         
        Az ACFA bírálat Európában csak a bírálat módszerében és nem a kiadott minősítések és címek tartalméban tér el az európai rendszertől.
        A bírálat Amerikai Ringba, nyílványosan történnek a következő csoportokba:
        • Felnőtt
        • Kasztrált
        • Kölyök

        valamint

        • Házimacskák
        • Almok
         
        A kiadott minősítések és címek azonosak az európaival, viszont a bíró nem ad írásos bírálati lapot, az egyes fajtáknál kiválasztja a fajtagyőzteseket.
        Az európai rendszertől a Legszebb Macskák (Best in Show) kiválasztásában tér el, a bírók a egyes csoportoban felállítják a rangsort a legszebb tíz macska között, ez az úgy nevezett Top Ten. Tehát a fajtától és nemtől függetlenül  történik a Top Ten választása.
        A három első (felnőtt, kasztrált, kölyök) helyezett közül választják ki a General Bestet (a Kiállítás Legszebb Macskáját).
        Az ACFA az amerikai rendszerben kiadott díjakat ismeri el.
        Amennyiben erre mód van, a FAMKAT kiállításokon a szokásos európai bírálat mellett vagy ahelyett a macskák bírálhatóak az ACFA által elismert rendszerben is.

       

  •  
     
    Forrás: www.bercica.hu
     
     

     

    Profilkép




    Facebook



    Archívum

    Naptár
    << Augusztus / 2017 >>

    Statisztika

    Online: 1
    Összes: 26136
    Hónap: 104
    Nap: 5